"Állatkert a természetben, természet az állatkertben" (állatkerti körút, Veszprém)

Írtunk már a korábbi állatkerti riportjainkban arról, hogy mekkorát változott az állatkertek szerepe, hogy "élő múzeumok" helyett "modern Noé bárkái" lettek. Ahol eddig jártunk (nyilván az eltérő mértékű anyagi források arányában), ott azt láttuk, hogy vagy küzdenek a megörökölt állatbemutatók korszerűsítésével, vagy pedig igyekeznek meteremteni az állatok minél természetesebb életkörülményeit hangulatosabb kifutókkal, állatházakkal. Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen volt régen egy állatkert, és milyen a jövő állatkertje, akkor ezt most egyszerre élhetjük át, ha ellátogatunk az idén hatvanadik születésnapját ünneplő veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba. 

Ha a két élményre időrendben vagyunk kíváncsiak, akkor válasszuk a Fejes-völgyben található bejáratot, de ha az időben visszafele szeretnénk haladni, akkor a Gulya-dombon kialakított bejárat felől érkezzünk. Az állatkert két jól elkülönülő részét öt éve köti össze egy gyalogos alagút, és bár (egyelőre még) az előbbi helyszínen találhatóak a nagy kedvencnek számító oroszlánok, illetve más nagymacskák és még sok egyéb állatfaj, szinte biztos, hogy az utóbbi terület fogja lenyűgözni a látogatókat. És bár voltak és folyamatban is vannak még fejlesztések a Fejes-völgyben is (például a világhírű veszprémi csimpánzról, Böbéről elnevezett tanoda és modern oktatóház is alig tíz éve készült el), a kontraszt óriási a két helyszín között, köszönhetően az elmúlt nagyjából tizenöt év látványos fejlesztéseinek. 

És az "óriási" kifejezés ideillik újra, ha ki akarjuk fejezni azt, hogy mekkora területet ölel fel az Afrika-szavanna kifutó (két hektárt), ahol együtt csodálhatjuk meg az antilopokat, zebrákat és szélesszájú orrszarvúkat (a legnagyobb csapat az országban), nem messze tőlük pedig a zsiráfokat és struccokat. Nem tudjuk, hogy milyen érzés állni az igazi afrikai szavannán, de nagyon hasonló lehet ehhez. El is időzünk itt sokat, miközben Török Lászlóval beszélgetünk, aki közel 11 éve igazgatja az állakertet. Rengeteget tud mesélni, látszik, hogy hatalmas hivatástudattal végzi a munkáját. Mi pedig figyelünk, jegyzetelünk (bár nagy részét nem tudjuk megírni, hiszen nem ismeretterjesztő cikkre vállalkoztunk), és örömmel követjük végig a látogatók által bejárható és nem bejárható területet is. Hamarosan egy építkezésen találjuk magunkat, egy épület tetején, napelemek között, na de ne szaladjunk ennyire előre...

"Nem vesznek össze?"

 - tesszük fel a számunkra legfontosabbnak tűnő kérdést, ami csak eszünkbe jut, miközben figyeljük, ahogy a hatalmas területen külön-külön bandáznak az egyes állatfajok egyedei. Mármint - pontosítunk -, nem is arra gondolunk, hogy néhány zebra becserkészi és levadássza az egyik orrszarvút, de konfliktusok még a legjobb családokban is előfordulnak, feltételezzük, hogy a különböző fajok között is. 

"A természetben minden nap a túlélésról szól"

 - kezdi válaszát az állatkerti igazgató, majd kifejti, hogy mivel itt ragadozó nincs a kifutóban, így nagy túlélési harc nem folyik, az viszont természetes, hogy a gyengébbnek ki kell térnie az erősebb útjából. 

Arra pedig törekedtek, teszi hozzá, hogy akkora legyen a terület, amelyen mindenki megőrizheti magának a privát szféráját. 

"Akkor fekszenek le az állatok, ha biztonságban érzik magukat, és tessék megnézni most őket, hogy milyen nyugodtak!"

 - mutat előttünk az antilopokra, majd kicsit messszebb az orrszarvúkra. Később azt is megtudjuk, hogy genetikailag kódolva van bennük az, hogy pihenés közben figyeljenek az égtáj minden irányába, tehát még véletlenül sem fogjuk őket úgy látni, hogy egy irányban feküdnének. Kiderül aztán, hogy a területen látható dombok sem csupán azért vannak ott, hogy a látogatók különböző magasságokban is szemügyre vehessék az állatokat. Mikor még nem voltak, azt figyelték meg, hogy nincs az a nyugalom az állatok között, mint remélték, a kialakítás után viszont tökéletes lett a helyzet: ha valamelyik állat nem akarja, hogy lássa a másik, el tud bújni a domb mögé. 

"Így van ez a családban is. Hiába szeretjük a párunkat, néha jól esik egy kicsit egyedül lenni"

 - teszi hozzá, majd elárulja, hogy a facsoportok sem csak azért vannak, hogy árnyékot adjanak, hanem védelmet is nyújtanak, illetve lehetőséget arra, hogy az állatok adott esetben könnyebben ki is térhessenek egymás útjából. 

És bár ez nem igazán kapcsolódott a környezetvédelemhez, ezúttal fontosnak tartottuk ezt is bemutatni, hiszen magunk sem gondoltuk volna, hogy mennyi tudatosság kell a kifutók ideális kialakításához, ha nemcsak az a szempont, hogy biztonságosak legyenek, és jól láthatóvá tegyék az állatokat. És ha már láthatóvá tétel, akkor a Madárröpdéről is szót kell ejtenünk, az oda vezető úton azonban még tényleg felmászunk egy tűzlétrán egy készülő épület tetejére, hogy szemügyre vegyük a kiépített napelemparkot.

Ahol épp járunk, ott a legújabb fejlesztések utolsó simításai zajlanak. A Modern Városok Program részeként 2,5 milliárd forintot kapott az állatkert többek közt egy olyan állatorvosi komplexum megépítésre, amit látva az első gondolatunk az volt, hogy szeretnénk inkább beteg madarak lenni, ha már kezelésre szorulnánk. Tényleg. Csak két szót mondunk: fűthető műtőasztal. Lesz itt persze sok más is, az elkészülő épületeket pedig más létesítményekhez hasonlóan napelemekkel látják el.

Az elefántházon később mi magunk is láthatjuk, hogy mi is biztosítja egész évben a kellemes meleget bent. És ez még mind semmi. Minden új épület húsz centiméter vastag szigeteléssel van ellátva, a fűtést nagy részben faelgázosító kazánokkal oldják meg, a nyílászárók háromrétegű üvegből készülnek, a lapos tetőkön pedig esővizet gyűjtenek, hogy aztán a föld alatt puffertartályokban raktározzák el, majd az összegyűjtött csapadékot felhasználják. Hogy mire? Például elefántok fürdetésére, amelyhez a vizet szintén napkollektorokkal még fel is melegítik, de esővízzel töltik újra a medencéket is, és még a wc-k öblítését is azzal oldják meg. Több szolgálati helyiségben három csapot láthatunk: hideg-, meleg- és esővíz engedhető belőlük. Persze a dolgozók zuhanyzójában azért nem esővíz folyik, de napkollektorokkal melegítik a vizet ott is.

Ezt nevezzük példamutatásnak. Nem véletlen, hogy büszkén meséli nekünk az állatkert vezetője, aki hozzáteszi, hogy mindezt szívesen mesélik el a gyerekeknek is a zootáborok, zoosulik során, de a főiskolásoknak és felnőtt látogatóknak is igyekeznek elmondani. 

"Ki, ha nem mi járjunk ebben elől? Ha már újat építünk, akkor vétek lenne kihagyni ezeket a megoldásokat"

 - hangsúlyozza.  

És ha már szóba került a zoosuli és a nyaranként nyolc hétig tartó zootábor (utóbbira állítólag "nehezebb bekerülni, mint az ELTE-re, akkora a túljelentkezés"), akkor megtudjuk, hogy itt is különböző tematikák szerint ismertetik meg a gyerekekkel az állat-, természet- és környezetvédelmet, külön hangsúlyt fektetve arra, hogy ők maguk mit tehetnek mindezek érdekében. A tapasztalataik pedig azok, hogy sokszor a fiatalabb generációk fogékonyabbak is ezekre, mint a szüleik, és talán nem véletlen, hogy a kihelyezett szelektív hulladékgyűjtőket is inkább ők használják rendeltésszerűen. 

Közben folytatjuk is az utunkat a már említett Madárröpde felé, és egyre inkább értjük, hogy mit is jelent a gyakorlatban az, amit az állatkert mottójaként hallunk, miszerint 

"állatkert a természetben, természet az állatkertben". 

Nemcsak az új kifutók nagyon természetközeliek, de a köztük található utak is úgy vannak kialakítva, hogy szinte nincs is bennük egyenes vonal. Ez tudatos döntés eredménye, 

"hiszen a természetben sincsenek egyenes utak, csak természetes ösvények". 

Az elmúlt tíz évben több, mint 1200 nagytermetű fát ültettek az állatkert területén, és több, mint 3500 cserjét. Ezek árnyékot adnak az állatoknak és embereknek egyaránt, valamint kiváló fészkelési lehetőséget biztosítanak a madarak számára. 

Az egész állatkert egyébként több, mint 30 hektáron terül el (hasonló tehát méretében a nyíregyházihoz), és úgy alakították ki, hogy minél több zöldterület legyen, minél nagyobb kifutók, még akár annak az árán is, ha így kevesebb állatfajnak jut hely, mint máshol - tudjuk meg az igazgatótól. A nagy terület ellenére jól szemügyre vehetőek az állatok, ráadásul törekedtek a kialakítások során arra, hogy a kifutóknál legyen legalább egy-egy olyan pont, ahonnan kerítés nélkül, szabadon beláthatunk az állatokhoz. Van, ahol ezért egy kisebb tó a természetes elhatároló, máshol egy magaslati kilátóról lehet rátekinteni a kifutóra. 

Időközben el is érkezünk az ötezer négyzetméteren elterülő, 14 méter magas hálószerkezettel ellátott Madárröpdébe, amely egyedülálló módon lehetőséget biztosít arra, hogy számos madárfajt közvetlen közelről, körülöttük, alattuk sétálva figyelhessünk meg. A kialakítás oka egyébként egyszerű: régen ketrecekben voltak a madarak, amikben nem tudtak repülni, így nagyobb ketreceket csináltak nekik, de akkor meg a látogatók nem látták őket, úgyhogy inkább megépítették ezt a nagy Madárröpdét, hogy mindenkinek egyaránt megfelelő legyen.

Ha tehetnénk, itt elüldögélnénk egy-két órát valami jó könyvet olvasgatva, de mennünk kell tovább, hiszen még a nyáron átadott különleges játszóteret állítólag muszáj látnunk, így oda tartunk, és közben történeteket hallgatunk a már korábbi riportjainkban említett állatkereskedelemről is. Megtudjuk, hogy az orrszarvúk kipusztulását egyszer már majdnem az a tévhit okozta, hogy a tülkeik a férfi nemzőképességét növelik (nyilván nem), és ha nem találták volna fel a Viagrát, akkor talán ma már egyetlen szabadon élő példány sem lenne belőlük. Most sincsenek viszont biztonságban, ugyanis most az az őrület terjedt el, hogy az orrszarvútülökből készült orvosság egyenesen a rákot gyógyítja. 

Később a ma már betiltott ékszerteknős-forgalmazásról is hallunk, amelynek köszönhetően rengeteg otthon tartott egyed került ki a természetbe, komoly károkat és elhullást okozva. Olyannyira nagy példányszámról beszélünk, hogy egyszer meghirdették, hogy a "megunt" teknősöket nyugodtan be lehet vinni az állatkertbe, és rövid időn belül több száz kis tekivel lettek gazdagabbak. Belegondolni is szörnyű, hogy mi lett volna ezeknek a sorsa a WC-n való lehúzástól a Balatonba engedésig. 

Végül megérkezünk a végállomásunkhoz, amely egyben az állatkert felső bejárata mellett terül el. Itt található egy nagy, még felnőtt szemmel is lenyűgöző játszótér, amely a Serengeti Nemzeti Parkot idézi meg. Itt a gyerekek számos játékon keresztül utazhatnak képzeletben Afrikába, ismerhetik meg az ottani hagyományos halász módszert, mászhatnak majomkenyérfára, de a legmenőbb természetesen Michael Grzimek (érdemes utánanézni, és megtekinteni az édesapjával készült Oscar-díjas filmet) zebracsíkos repülőjének a mása.

Tegye a szívére a kezét minden felnőtt: ugye, hogy ilyenkor azért irigykedünk a mai gyerekekre, hogy 20-30 éve még nem volt itt ilyen? Nyilván - igazgatói engedéllyel - ki is próbáltuk. Naná. 

Az első években még társadalmi munkában épült állatkert ma már évente több, mint 300.000 látogatót vonz. Gyakran azok a nagyszülők is kijönnek az unokáikkal, akik még fiatal korukban részt vettek az építkezéseken. Néha még mesélik is, hogy 

"nézd, ennek a lépcsőnek az építésénél ismertem meg a nagyapádat"

 - idézi fel az igazgató mosolyogva, majd hozzáteszi, hogy egyébként 

"azok a lépcsők még mindig tényleg jó állapotban vannak". 

És ha ma már arra nincs is lehetőség, hogy valaki egy malteros vödör átnyújtása közben itt lássa meg élete szerelmét, randihelyszínnek még mindig kiváló - a hónap első szerdája mindig úgynevezett "randiszerda", amikor is másodmagunkkal érkezve alig 350 Ft-os jegyáron lehet belépni az állatkertbe. 

Az állati randitipp után viszont mi be is fejezzük a kimerítő veszprémi utazásunkat. Legközelebb Győrből jelentkezünk, a Xantus János Állatkertből.  

A korábbi látogatásaink: