Ismét úgy ültek be a parlamentbe a kormánypárti képviselők, hogy közben csak nevettek rajtunk

Erkölcsi, morális válságot okoz, ha hazudnak a vagyoni helyzetükről a politikusok.

A parlament őszi ülésszakának is azzal a kellemetlen élménnyel vágtunk neki, hogy továbbra is el kell hinnünk Orbán Viktor miniszterelnökről, mindössze 742 ezer forint megtakarítása van, és az is a feleségével közös számlán.

Ám a jelenlegi vagyonnyilatkozat-tételi eljárási rendszer ellentmondásaira vasárnap egy másik fideszes országgyűlési képviselő, a szentesi Farkas Sándor kormánybiztos esete világított rá. Ugyanis kiderült, a Farkassal szemben kezdeményezett költségvetési csalás, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatti eljárást a rendőrség megszüntette.

Ő volt az a "feledékeny" fideszes honatya, aki talán elsőként a kormányzati oldalról, de őszintén mert beszélni arról, mennyire hatástalan is valójában a vagyonnyilatkozati rendszer:

"Ha most beírok 300 millióval többet, mi van akkor? Semmi."

Nem is lett belőle semmi, mint ahogy annak sem lett következménye, hogy a valóságtól eltérő adatokat szerepeltetett a nyilatkozatában.

Így lehet megúszni a vagyonnyilatkozattal való trükközést, ha fideszes az ember

"Ha most beírok 300 millióval többet, mi van akkor? Semmi."- év elején Farkas még így reagált azokra a sajtóértesülésekre, miszerint a részére 2012 óta folyósított, összesen több mint 2,5 milliárdos mezőgazdasági támogatásból mindössze 925,5 milliót sikerült feltüntetnie a vagyonnyilatkozatában.Védekezésként akkor azzal érvelt, hogy minden évben csak az arra az évre megítélt támogatásból már megkapott pénzeket vallotta be, a későbbi kifizetéseket nem.

Pedig a Fidesz korábban nem ezt ígérte. Amikor 2014-ben a szocialista Simon Gábort rabláncon mutogatták, akkor még arról beszéltek, hogy szigorítani kell a rendszeren, mert csak így lehet elejét venni a politikusok vagyonrejtegetésének.

Nos, ebből nem lett semmi - sőt azóta az erre fogékonyak mindig kitüntetett izgalommal várják január 31-ét, hogy Rogán Antal lakása éppen mekkorát növekszik, és érkeznek a fogadások arra is, hogy vajon melyik politikus felejti el a legnagyobb tételt a dunyhában rejtegetett vagyonelemek közül.

Persze a helyzet egy csöppet sem vicces. Hiszen a Jobbik az elmúlt években több alkalommal is próbálta már elérni, hogy szigorodjanak végre a politikusok vagyonosodására vonatkozó szabályok, azonban minden alkalommal merev ellenállásba ütközött Orbánék részéről - a törvénymódosítás formájában is előterjesztett javaslatokat

a Fidesz-KDNP folyamatosan lesöpörte az asztalról, arra sem voltak hajlandók, hogy a parlament elé engedjék a szigorításokat.

Amíg biztosítanak kiskapukat ahhoz, hogy kilehessen kerülni a vagyonnyilatkozatok tényszerű kitöltését, addig valóban erősen kérdéses az értelme ennek az eljárásnak - fogalmazott lapunknak Szilágyi György. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint most úgy áll a helyzet, hogy azok a képviselők, akiknek nincs semmilyen takargatnivalója, nyilvánosságra hozzák a házastársuk, illetve a közös háztartásban élő családtagjaik nyilatkozatát is, a többiek viszont ezeket az információkat egy lezárt borítékban tartják - utalt arra az országgyűlési képviselő, hogy a Jobbik parlamenti frakciója az egyedüli, amelynek minden tagja már három éve nyilvánosságra hozza a közös háztartásban élő családtagok vagyoni helyzetét is.

Jobbik: számoltassák el a hamis vagyonnyilatkozatot tevő képviselőket!

Tasó László egy „feledékeny" közlekedéspolitikai államtitkár. Pénteken az Alfahír is beszámolt a Direkt36 cikke alapján, hogy a fideszes politikus több értékes földterületet és az azok után járó több milliós támogatásokat sem vallotta be vagyonnyilatkozatában. A Jobbik eljárást indítana Tasó ellen és az államtitkári székéből is azonnal felállítaná.

Szilágyi György kiskapunak nevezte azt is, hogy semmilyen következménye nincs annak, ha valaki nem a valóságnak megfelelően tölti ki a nyilatkozatát, pedig ennek az eljárásnak pont az lenne értelme, hogy a társadalom, a szavazópolgárok is figyelemmel tudják kísérni a politikusok vagyonosodását, csökkentve a képviselői pozíció áruba-bocsátásának esélyét, a zavarosban való halászást.

Pedig jobbikos javaslat volt bőven.

Így például a javítgatások tekintetében is: amennyiben a kormánytöbbség rábólintott volna, akkor a szándék szerint bírságra számíthatna az az országgyűlési képviselő, aki féléven belül változtat valamit a nyilatkozatán, és mandátumvesztésre, akinek fél évvel később jut valami az eszébe. A javasolt rendszerben egy összehasonlítható adatbázis is létre jönne, amely az esetleges változtatások tényét és idejét is rögzítené.

Szintén a politikusbűnözés elleni harc jegyében bevonnák a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségi körbe a kormánybiztosokat, miniszterelnöki és miniszteri biztosokat is, mert ezen nagy felelősséggel járó megbízatásoknál is jogos elvárás, hogy vagyonnyilatkozat ismert legyen.

Emlékezetes az is, hogy a legerősebb ellenzéki párt megpróbálkozott a politikusok, a hivatalos személyek, valamint a közmegbízatásuk felhasználásával bűncselekményt követők büntetési tételének a megduplázásával is, azonban ezt a kezdeményezést is megfúrták a kormánypártok.

Kit érdekel, milyen pénzből urizál látványosan Rogán Antal?

A Fidesz korábbi frakcióvezetője, az Orbán-kormány jelenlegi propaganda minisztere ellen 108 vagyonosodási vizsgálatot indítottak, ezeket egyesítették Juhász Péter (Együtt) beadványával - majd dobták az egészet a kukába.Juhászék szerint Rogán Antal vagyonbevallása nem fedi a valóságot, ugyanis sokkal több pénzt költ (urizál), mint amennyit megengedhetne magának.

Szintén jól jellemzi a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amikor idén januárban Rogán Antal vagyonosodási vizsgálatát akadályozta meg a Fidesz-KDNP (a Jobbik ebben is szigorítana, csakis alapos okból lehetne ezt visszautasítania a kérelmet az Országgyűlés mentelmi bizottságának). A testület kereszténydemokrata bizottsági elnöke, dr. Vejkey Imre indoklása azonban az igazán elkeserítő, mint mondta: a vagyonnyilatkozati-tételi kötelezettség egyébként sem az anyagi számonkérést, hanem a transzparenciát (átláthatóságot) szolgálja.

De ez az őrült cinizmus, amiről a fenti érvelésen kívül, tanúskodik Farkas Sándor nyilatkozata, vagy épp Orbán Viktor megtakarítása is, vajon milyen üzenettel szolgál a magyar társadalom irányába?

Erkölcsi, morális válságot okoz, ha az emberek azt látják, hogy a megválasztott vezetőik visszaélve a pozíciójukkal, saját vagyoni gyarapodásukra használják fel a lehetőségeiket

- válaszolta Szilágyi György, aki azt kifejezetten károsnak nevezte, hogy a miniszterelnökről pedig mindenki tudja, hogy egy strómant alkalmaz arra, hogy a milliárdjait kezelje, miközben a saját családja is folyamatosan és látványosan gazdagodik.

"Amikor 2018-ban a Jobbik hatalomra kerül egy teljesen új világ jön el azon politikusok számára, akik nem tudnak korrupciómentesen élni"

- mutatott rá Szilágyi György arra, hogy egy más szemléletű ügyészséggel megváltozhatna a vagyonnyilatkozati rendszer is.

"Eltökéltek vagyunk, a kormányváltás után megváltoztatjuk a magyar politikai kultúrát, és nem a helyzetük kihasználása lesz a politikusok elsődleges célja, ahogyan azt most a kormánypárti képviselőktől látjuk, hanem az alázat és a szolgálat. Amiről szólnia kellene az országgyűlési képviselőségnek"

- engedett bepillantást a legerősebb ellenzéki párt szándékaiba Szilágyi György.

Addig pedig ott lóg a fejünk felett a kérdés megválaszolatlanul:

"Ha most beírok 300 millióval többet, mi van akkor? Semmi."