Négy hét sem volt elég Karácsony Gergelyéknek, hogy döntsenek a Kínát provokáló utcanévtáblákról

Négy hét sem volt elég Karácsony Gergelyéknek, hogy döntsenek a Kínát provokáló utcanévtáblákról

Június elsején az Alfahír is beszámolt róla, hogy a kínai Fudan egyetem megépítése elleni tiltakozás egyik formájaként a projekt területén felavattak Kínát provokáló utcanévtáblákat:

  • Dalai Láma út, 
  • Ujgur Mártírok útja,
  • Szabad Hongkong út,
  • Hszie Si-kuang püspök út.

A hír óriási nemzetközi sajtóvisszhangot kapott, sőt, még az ázsiai szuperállam is reagált; Wang Wenbin, a kínai külügyminisztérium szóvivője például megvetendőnek nevezte az ilyesfajta cselekményeket. Hogy ezért, vagy más okból, de hivatalos fővárosi határozat azóta sem született a táblákkal kapcsolatban. 

A Népszava arról írt, hogy egyelőre se híre, se hamva a kínai egyetem leendő budapesti campusa körüli utcaátnevezések fővárosi jóváhagyásának. Már csak azért sem, mert az utcanevekről szóló hatályos önkormányzati rendeletben több feltételt is szabnak az elnevezésnek. A közterületnév megállapításakor figyelemmel kell lenni a történelmi hagyományokra, a földrajzi környezetre és a nyelvhelyességi követelményekre, illetve kerülendők a különféle nyelvtani szerkezetek. Előnyben kell részesíteni az irányjelölő és a helyhez kötődő neveket. A kezdeményezéseket ezenfelül a szokatlanság és ejtésbeli bizonytalanság szempontjából is vizsgálni szükséges. Másrészt nem magyar személyről közterületet elnevezni akkor lehet, ha az illető élete, munkássága az emberiség egyetemes történelmében kiemelkedő jelentőségű volt. 

Másrészt bár szerdán lesz ülése a Fővárosi Közgyűlésnek, egyáltalán nem biztos, hogy több mint négy héttel az kommunikációs akció után születik majd döntés az utcanévtáblákról. "Ennek az a feltétele, hogy a megtárgyalni szándékozott előterjesztések addigra elkészüljenek, ha nem így lesz, akkor júliusban vagy augusztusban rendkívüli közgyűlést tartunk" – válaszolta a Népszavának Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, aki azt is elmondta, hogy

ő még nem látta a Fudannal kapcsolatos utcaátnevezésekről szóló előterjesztést,

igaz, ez főpolgármesteri javaslatként nem is szükségszerű.

Nincs szó elszámoltatásról - Karácsony nem tett feljelentést, miután "megkeresték" őt a kormánytól

Egy újabb érdekes interjúval gazdagodott az MSZP-P-LMP-s miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely előválasztási kampánya: a nyári forróságtól és dugóktól fuldokló főváros még regnáló főpolgármestere az Azonnalinak adott tegnapi interjújában már a kínai-amerikai hidegháborúban pozíciónálta hazánkat, azonban a Fidesszel szembeni nagy szembenézésről már nem filozófált a politikus.