Megmutatjuk a fideszes Kovács Sándor és köre EU-s pénzekből épült turisztikai birodalmát

Megmutatjuk a fideszes Kovács Sándor és köre EU-s pénzekből épült turisztikai birodalmát

Mint ismert, újabb fideszes korrupciógyanús ügy kezdett el kirajzolódni, amikor kiderült, hogy Kovács Sándor országgyűlési képviselő lehetséges érintettségével rendelt el nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság még április 30-án, versenyt korlátozó megállapodás tilalma közbeszerzési eljárásban minősítéssel. E szerint mindössze néhány év alatt több mint egymilliárd forintnyi közbeszerzést sikerült elnyernie Galambosi Csaba cégének, akit Kovács maga is a barátjának ismert el. 

A Fidesz parlamenti képviselője EU-s pénzből újította fel birtokát

Kovács Sándor, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselőjének birtokán 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások. Noha hivatalosan nem Kovács kapta a pénzeket, és szerinte semmi köze azokhoz, a nyerteseket - a fiát és a felesége által vezetett egyesület cégét - mégsem jegyezték be az ingatlan tulajdoni lapjára - tudta meg a 24.hu.

A Galambosi tulajdonában álló GÉ-65 Mérnökiroda Kft. az elmúlt években összesen 13 közbeszerzést nyert el olyan településeken, amelyek Kovács Sándor választókerületéhez tartoznak. Ezek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot. Galambosi Csaba pedig a közelmúltig még üzlettársa is volt a fideszes politikus feleségének, aki a "Jót s Jól" a Szatmári Kistérségben Egyesület elnöke, melyet egykor még a férje hozott létre. Galambosinak 2014 óta tulajdonában áll a Bereg Konstruktor Kft. is, melynek Manner Anikó a másik tulajdonosa. Az ingatlankezelő Gakoma Kft.-ben üzlettársak is voltak Kovács nejével, a Nemzeti Cégtár információi alapján most csak Galambosi és Manner a társaság ügyvezetői. A 24.hu cikke nyomán volt olyan nyertes közbeszerzése is a GÉ-65 Mérnökiroda Kft.-nek, amit a Kovács Sándor felesége, tehát Galambosi akkori üzlettársa által vezetett, európai uniós támogatásokat elnyerő egyesület írt ki.

Azonban a kormánypárti képviselő szerint a közbeszerzési siker nem összeférhetetlen azzal, hogy Galambosi a feleségének az üzlettársa, viszont az összeférhetetlenség megszüntetésére megindultak a tárgyalások. Kovács azt is mondta, szerinte egyáltalán nem aggályos, ami történt, és tiszta a lelkiismerete.

A nyírségi történethez tartozó szálak kibogozása érdekében a napokban az Alfahír az N1TV stábjával ellátogatott a gyanúba keveredett Kovács mátészalkai központú választókerületébe, hogy megkíséreljük szóra bírni a térség vezetőit, illetve a lehetséges érintetteket.

Kovács Sándor fia, Kovács Dániel az egyik helybéli község, Géberjén Fidesz-KDNP-s polgármestere volt az, akit először felkerestünk. Ezért a politikus lakhelyéül is szolgáló, mintegy ötszáz lelket számláló település polgármesteri hivatalához siettünk, ahol arról tájékoztattak, hogy a városvezető nem tartózkodik a hivatalban, mivel rendkívül elfoglalt. Kicsivel később telefonon is kerestük, el is értük, de kérdésünkre nem kívánt reagálni. Ez után a kormánypárti képviselő feleségét, a "Jót s Jól" egyesület vezetőjét is megpróbáltuk elérni, aki azonban szintén nem nyilatkozott. 

A közelben egy erdei iskola építési munkálatai zajlottak, melyre az Európai Unió biztosított vissza nem térítendő támogatást. Az ott dolgozóktól érdeklődtünk a beruházásról, ám azt mondták, nem tudnak semmit a projektről. Eközben a hátunk mögött surrant el Manner Anikó, aki nem akart nyilatkozni nekünk, így hamar el is tűnt onnan. A Barkós Cinege Erdei Iskola névre hallgató, "komplex ökoturisztikai szolgáltatás kialakítása új élményelemekkel a szamosi élménytéren" projekt 284,23 millió forintos támogatásból, az említett egyesület révén valósulhatott meg.

Ezt követően a szomszédos Fülpösdarócon, ahol nem mellesleg Kovács Sándor testvére, Kovács Csaba ül függetlenként a polgármesteri székben, egy felújított parasztház ugyanilyen forrásfelhasználás révén valósulhatott meg, noha úgy tűnik, hogy az mégis magánterületként funkcionálhat. Némileg furcsálltuk, hogy az EU-s pénzből épült autentikus parasztházon bár tábla tanúskodik arról, hogy az brüsszeli forrásból létesült, de a kerítésén mégis azt olvashattuk, hogy "idegeneknek belépni tilos". 

Hasonlóképpen felmerült ez a kérdés az utóbbi ingatlan mellett fekvő házzal kapcsolatban is. Ennek az udvarán egy hátast is megpillantottunk, és bár ugyanúgy magánterületet jelző táblát helyeztek ki "támogatott lakhatás kialakítása a mátészalkai járásban" szöveggel együtt, de egy ott tartózkodó hölgy szívélyesen közölte, nyugodtan bemehetünk körülnézni. Egy másik illetékes azonban még abban a percben felhívta a figyelmünket, hogy a bejutásunk sajnos mégsem lehetséges. Azt viszont megtudtuk, hogy többféle haszonállatot is tartanak a telken.

Még ugyanebben az utcában járva láthattuk, hogy egy még befejezetlenül, félkész állapotban hagyott parasztház a Gakoma Kft. telephelyeként szolgál, legalábbis az erre utaló kis tábla alapján.

Nem sokkal arrébb, még Fülpösdarócon megnéztük a helyi református templom közelében található kilátótornyot is, melyet úgyszintén uniós pénzből építettek "szamosi élménytér kialakítása a Holt-Szamos ökoturisztikai attrakció fejlesztése" céljából, 22,46 millió forintnyi támogatásból. A kilátás ugyan magáért beszélt, de aligha érthető, hogy a még befejezésre sem került, többnyire betonból és fából megalkotott kilátóban mi kerülhetett ennyibe úgy, hogy az szemmel láthatóan már most elég megviselt állapotnak örvend.

A közeli Győrteleken is megfordultunk, ahol egy még viszonylag új, folyamatban lévő építkezésre hívták fel a figyelmünket. Idővel a helyszínen több munkás is előbukkant. A kivitelező személyére vonatkozó kérdésünkre egyikük elmondta, hogy "Anikónak készül", de amikor azt kérdeztük, mit építenek, az felelték, hogy "asztalosműhely lesz". Ennek kapcsán megkerestük telefonon a település polgármesterét, a szocialista Halmi Józsefet, aki megerősítette, hogy valóban "valamilyen Anikó" építteti a legalább kétszintesre tervezett ingatlant, de a teljes neve nem jutott eszébe, s egyéb információt sem tudott hirtelen megosztani, így csak ennyit tudott elárulni.

A Fidesz számára is kényelmetlenné vált politikai botrány?

Mindezek kapcsán az Alfahír által megkeresettek közül csupán Földi István, a Jobbik megyei képviselője kommentálta a választókörzetben általunk is látottakat. Mint fogalmazott, sokan beszélnek a helyiek közül arról, hogy vélhetően visszaélések is történhettek ezen ügyleteket illetően, de személy szerint ő a nyomozóhatóságok munkájában bízik.

Érdekesnek tartja, hogy bizonyos cégek, melyeknek éves szinten több milliárdos árbevételük van, ilyen pici parasztházakban vannak bejegyezve, holott ezek a cégek sikerrel nyerték el a szóban forgó, nem kevés forrást jelentő közbeszerzéseket.

Mint felidézte, ezek a Bereg Konstruktor Kft., a GÉ-65 Mérnökiroda Kft. és így tovább. Úgy látja, ki lehet mondani, hogy ez egy politikai botrány. Állítása szerint több emberben is gyanú merült fel ezeket a turisztikai beruházásokat látva ilyen kicsiny településeken. 

Földinek meggyőződése, nem csupán Kovács, hanem a helyi Fidesz számára is kényelmetlenné vált az, hogy a térség parlamenti képviselője ilyen botrányba keveredett. Szerinte ugyanakkor

a választási kampány közeledtével újabb botrányok felbukkanása is várható.

Elmondta azt is, hogy ennek a választókerületnek rengeteg megoldatlan problémája van: a munkahelyhiány, az egészségügy helyzete, a folyamatos elvándorlás. Ezek a turisztikai látványberuházások nem a térségben élők körülményeit segítik, csupán látványpékségeknek nevezhetőek, miközben sokan napról napra élnek a térségben. Úgy gondolja, ezekkel ellentétben 

ez a körzet már jó ideje egy szebb és élhetőbb időszakra vágyik, ahol a helyi közösségek és lakosok életszínvonalának javítása áll a fókuszban.

Földi kitért arra is, hogy láthatóan Kovácsék a politikai működésüket egyfajta "családi vállalkozásként" fogják fel, hiszen az országgyűlésben, a megyei közgyűlésben és két település városvezetésében is jelen vannak a család bizonyos tagjai. Hozzátette, hogy akad köztük olyan, aki a politikai palettán már sok színben képviseltette magát: a Centrum párttól az MSZP-n át egészen a Fideszig.

Korrupciógyanús ügyletek miatt nyomoznak a nyírségi fideszes képviselő vállalkozásai kapcsán

Ezek a látványberuházások, amit a Jót, s Jól Egyesület sorra nyer, leginkább egy bizonyos család, a Kovács család érdekeit segíti. Az itt élők többségének nincs semmilyen haszna ebből - mondta az Alfahírnek Földi István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés jobbikos képviselője még szeptember elején.

Ráadásul a sikerre vitt pályázatok sora meglátása szerint azt sugallják, hogy a támogatási pénzek megpályázásától azok elnyeréséig képesek lefedni a kört családon belül.

Kovács Sándorral kapcsolatban a közelmúltig egyébként egy másik nyomozás is zajlott amiatt, hogy egy családi birtokukon 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások. Emiatt a NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával rendelt el nyomozást, amit azóta már megszüntettek.