Az adatvédelmi hatóság is vizsgálódik az oltás-gate miatt

Az adatvédelmi hatóság is vizsgálódik az oltás-gate miatt

Egy magánszemély beadvánnyal fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz – mondta a Népszavának Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke, aki ennek nyomán vizsgálatot indít az oltási fiaskó ügyében.

A hírek alapján valószínűsíthető, hogy valamilyen hiba csúszott a rendszerbe

– tette hozzá, de a vizsgálat lezárultáig ennél bővebben nem szeretné kommentálni az eseményeket.

A napilap emlékeztet Orbán Viktor december 18-i nyilatkozatára is, melyben a kormányfő így fogalmazott:

Ha egy hétvége alatt kellene mindenkit beoltani, aki szeretné, akkor arra képesek lennénk. Tehát ma egy általános országos, egy-két nap alatt történő teljes átoltásnak a föltételei megvannak, az oltási tervünk rendelkezésre áll. Az ehhez szükséges eszközökkel, számítógépes nyilvántartással, adatbázissal, helyszínkijelöléssel, mindennel készen vagyunk, a vakcina hiányzik.

Mint arról lapunk is többször beszámolt, múlt hét szerdán az operatív törzs azt jelentette be, hogy szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteg kapja meg a koronavírus elleni védőoltás első dózisát, majd csütörtök este kiderült, számos személyt otthonától több órányi utazásra levő oltópontra hívtak, vagy épp olyanoknak is megküldték az oltási behívót, akik már korábban megkapták a vakcinát. Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában beismerte, pontatlanok az adatok, ezért az oltási tervnek ezt a 74 ezer főt érintő részét elhalasztották.

A kabinet azonban nem ismerte el saját hibáját, „technikai problémákra” hivatkozott, és „pontatlan regisztráció” címszóval a felelősséget a regisztráló emberekre akarta tolni.

Az oltásfiaskó mellett üzentek Orbánék: „Te vagy a hülye!"

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.) Tisztelt Oltásra Regisztrált! Tájékoztatjuk, hogy az AstraZeneca vakcinával a hétvégére tervezett oltás technikai problémák miatt elmarad. Így az Ön oltására is egy későbbi időpontban, de rövidesen sor kerül.

Péterfalvi Attila a vakcinaútlevéllel kapcsolatban megjegyezte, a tervek szerint egy plasztikkártyáról van szó, amely jelen állás szerint valóban nem tartalmazza a vakcina típusát, ám az oltáskor kapott papírnak köszönhetően ezt szükség esetén mindenki igazolni tudja. Ám úgy véli,

ebben a kérdésben uniós szintű döntést kellene hozni.

Amíg viszont nincs uniós megállapodás, addig egyszerűen nincs mire hivatkozni, és azt sem lehet megmondani, hogy a magyar kormány által alkalmazott szabályoknak vannak-e hátrányos következményei. Az oltási igazolványnak nem kizárólag az Európai Unió más országaiban, hanem belföldön is nagy szerepe lehet még – hívta fel a figyelmet egy másik körülményre.

A vakcinaútlevélről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter úgy vélekedett, azt szerinte is nemzeti hatáskörben érdemes az oltási igazolványokat kiállítani, amelyet egész Európában el kellene fogadnia az egyes államoknak – mint fogalmazott – viszonossági alapon.

Gulyás: amelyik ország nem fogadja el a mi vakcinakártyánkat, annak mi sem fogjuk az övét

A csütörtök délelőtti Kormányinfón az oltási igazolványok kapcsán felmerült néhány kérdés, miszerint azok miért nem tartalmazzák a beadott vakcina típusát, valamint elfogadják-e majd külföldi utazás esetén ezeket védettséget bizonyító okiratként.