A sümegi fideszes polgármester nem tud leállni: most közel 70 milliót kell visszafizetnie a városnak a visszaélések miatt

A sümegi fideszes polgármester nem tud leállni: most közel 70 milliót kell visszafizetnie a városnak a visszaélések miatt

Mint arról tavaly májusban beszámoltunk, nyomozók jelentek meg több sümegi és zalaszentgróti helyszínen, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberei többek között számlákat és árajánlatokat foglaltak le. Az eljárás egyik lényeges, legnagyobb értékkel kapcsolatos pontja lehet, hogy tavaly közel nyolcmillió forintért újíttatott fel egy 21 éves munkagépet a kormánypárti vezetésű sümegi önkormányzat úgy, hogy a megismert dokumentumok alapján az árajánlatokat nagy valószínűséggel azt követően pótolhatták, hogy az első adatigénylések befutottak az önkormányzathoz.

Nyomozók tartottak razziát sümegi önkormányzati megbízások miatt

Előző hét pénteken nyomozók jelentek meg több sümegi és zalaszentgróti helyszínen, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberei többek között számlákat és árajánlatokat foglaltak le - értesült az Alfahír. Az ügy a kormánypárti vezetésű önkormányzathoz kötődik.

Nem sokkal később aztán, júniusban arról írtunk, hogy a sümegi bölcsőde fejlesztése és a Ramassetter-ház felújítása kapcsán is többmilliós büntetéssel sújtották a fideszes Végh László vezette Sümeg Város Önkormányzatát. A bölcsőde miatt 3, a Ramassetter-ház miatt pedig 2 millió forintot kell visszafizetnie a Veszprém megyei városnak, ugyanis a 77, illetve 41 milliós közbeszerzés során súlyos összeférhetetlenséget állapított meg a Közbeszerzési Döntőbizottság.

Többmilliós büntetéseket szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság több sümegi beruházásra is

A sümegi bölcsőde fejlesztése és a Ramassetter-ház felújítása kapcsán is többmilliós büntetéssel sújtották Sümeg Város Önkormányzatát - derül ki a Facebookra feltöltött dokumentumokból.

Végül azt is megírtuk idén januárban, hogy Sümeg polgármestere, Végh László hiába támadta meg az általa vezetett önkormányzat ellen hozott jogerős ítéletet, miszerint súlyos törvénysértések mellett használták fel az EU-s forrásból származó 76,9 millió és 41 millió forintos pályázati közpénzt, a Fővárosi Törvényszéken mind a két esetben elvesztette a pert.

Ítélet: Sümeg fideszes városvezetése törvénytelenül használt fel 245 millió EU-s közpénzt

Sümeg polgármestere hiába támadta meg az általa vezetett önkormányzat ellen hozott jogerős ítéletet, miszerint súlyos törvénysértések mellett használták fel az EU-s forrásból származó 76,9 millió és 41 millió forintos pályázati közpénzt, a Fővárosi Törvényszéken mind a két esetben elvesztette a pert.

Az említett két botrányt kipattintó Németh Szabolcs - aki az őszi önkormányzati választáson független képviselőjelöltként indult - most újabb történettel jelentkezett Facebook oldalán, a poszthoz ezúttal is bizonyító erejű dokumentumokat csatolt.

Mint bejegyzésében írja,

"a Pénzügyminisztérium a pályázati pénzek elköltését is felügyelő főosztálya 2021. július 15-én kelt, PM/11199/2/2021. számú hivatalos döntése értelmében Sümeg városának, Sümeg lakosságának 69.991.523 Ft-ot kell visszafizetni az állam irányába".

Németh kiemelte, a visszafizetési kötelezettség mértéke a korábban a középkori piac kialakítására nyert 69.991.523 Ft 100 százaléka, vagyis a támogatás teljes összege.

A visszafizetés alapja, hogy a Végh László vezette önkormányzat a saját cégével, a Közszolgáltató Kft-vel olyan súlyos törvénysértő machinációkat hajtottak végre, mely felett még a Pénzügyminisztérium sem tudott szemet hunyni

- fogalmazott.

A Budapestről beszerzett 18 oldalas dokumentumból - amelynek létezését Sümegen először tagadták, majd titkolták - kiderült, hogy olyan szintű volt a törvénysértés, hogy nem volt más választása a Pénzügyminisztériumnak, mint az, hogy a teljes korábban elnyert TOP-os pályázati forrás visszakövetelje.

"A most törvénysértések miatt visszakövetelt 69.991.523 Ft az Udvarbíró tér felől kialakított Középkori Piac kivitelezési költségét fedezte. Annak a középkori piacnak, amelyet Végh László és Kovács László egykori alpolgármestere erőltettek rá Sümegre és aminek a helyszíne miatt sem értelme, sem funkciója nincs a mai napig. Bevételt a kettő év alatt egy fillért sem termelt, a parkoló nélküli „piac” csak kiadást termel, hisz néha valaki levágja ott a gazt" - írja a helyi közéletben jártas férfi a posztjában, akinek az ismerőse elmondta, hogy ez már a harmadik ilyen törvénysértést megállapító döntés.

Sümeget ugyanis a TOP-os pályázati pénzek törvénysértő felhasználása miatt nemrég már kétszer kötelezték visszafizetésre. Az egyik a már említett Ramassetter-ház 52.070.000 Ft-os pályázata, ahol szintén az egész összeget vissza kell fizetni és a Bölcsőde építése, aminél 20.008.656 Ft-ot kell kifizetni Sümeg lakosságának, a Végh László vezette önkormányzat és cége által elkövetett törvénysértések miatt.

"Ha ezt összeadjuk, akkor kiderül, hogy 142.070.179 forint az az összeg, amit vissza kell fizetni, mert a Végh László vezette önkormányzat nem tudta törvényesen, mutyi nélkül felhasználni a Sümegnek megítélt pályázati pénzeket"

- emelte ki.

Úgy véli, a képlet egyszerű: talpraesett pályázatírók ezeket a pályázatokat megírták, Fenyvesi Zoltán képviselő lobbizott és elérte, hogy ezek a pénzek Sümegre érkezzenek, csakhogy amikor a források Végh és körének felügyelete alá kerültek, elindult a hivatalos dokumentumban is leírt mutyizás, törvénysértés.

Időközben egyébként Fenyvesi Zolán országgyűlési képviselő júniusban lemondott a Fidesz választókerületi elnöki pozíciójáról, utódjául Navracsics Tibort választották.

Lemondott a fideszes Fenyvesi Zoltán

Fenyvesi Zolán országgyűlési képviselő még júniusban lemondott a Fidesz választókerületi elnöki pozíciójáról - írja az Ajkai Szó. A Veszprém megyei 3. számú választókerület immár volt elnöke önként nyújtotta be lemondását, szerdán pedig kijelölték az utódját, amelyre egyébként a párt alapszabálya szerint 30 napja volt a Fidesznek.

Mint arra felhívta a figyelmet, 

a TOP-os pályázati pénzek önrészét úgy biztosították, hogy Sümeg város nevében 245.000.000 millió hitelt vettek fel, amiből már egy lyukas garas sincs.

Kifejtette, azon nem lepődött meg, hogy a sümegiek semmiről nem tudtak, de azt döbbenetesnek tartja, hogy még a képviselő-testület tagjai sem voltak tisztában semmivel.

Ami biztos, hogy a döntésnek Sümeg város lakosságára nézve súlyos anyagi következményei lesznek. Németh Szabolcs bejegyzésében azt írja, jó lenne tudni, hogy

  • "miből és ki fogja ezeket a visszakövetelt pályázati pénzeket visszafizetni? Mikor az önkormányzat egy játszótér felújításra és egy temetői WC-re nem tud 500 ezer forintot vagy egy itt letelepedő orvosnak 2-3 milliót biztosítani,
  • miért van a mai napig ez a súlyos helyzet eltitkolva, elhallgatva a sümegi emberek és a képviselő-testület tagjai előtt?
  • netán újabb hitelt akar felvenni Végh László a sümegi lakosok nyakába, netán városi vagyont fog elpotyálni, hogy működőképes maradjon Sümeg?"

Németh szerint "a Pénzügyminisztérium legújabb 69.991.523 Ft-os pályázati pénz visszakövetelésével betelt a pohár".

Azt gondolom, hogy az a minimum, hogy a pályázatok törvénytelenségének az alapját előidéző városi tulajdonban lévő cég, a Közszolgáltató Kft. vezetősége lemond, ügyvezetőstől, felügyelő bizottságostól, mindenestől!!! Nonszensz, hogy ilyen súlyos, a kormány minisztériumának megállapításai után nincs felelős

- szögezte le, hozzátéve, hogy Végh László és a hamis érettségivel lebukó barátnője tesz a törvényekre, ugyanakkor most "a Pénzügyminisztérium állított ki „bizonyítványt” arról, hogy Végh László mennyire nem tud a pályázati pénzekkel és a város vagyonával gazdálkodni".