Orbán lánya-ügy: elsőfokon bűnösnek találták Demeter Mártát hivatali visszaélés miatt

Orbán lánya-ügy: elsőfokon bűnösnek találták Demeter Mártát hivatali visszaélés miatt

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletében

bűnösnek találta Demeter Mártát hivatali visszaélés bűntettében,

ezért háromszáz napi tétel pénzbüntetésre ítélte, melynek végösszege 1,8 millió forint. A napi büntetési tétel 6 ezer forint, így nem fizetés esetén ez alapján kell azt 1-1 napi szabadságvesztésre átváltani.

Így a jelenleg az LMP frakciójában politizáló Demeter Márta lett az első olyan ellenzéki országgyűlési képviselő, akit egy parlamenti írásbeli kérdés miatt ítélt el a bíróság.

Egyébként ahogy a per, úgy az ítélet indokolása is zárt ajtók mögött zajlott. Csak az ítéletről tájékoztatták a sajtó képviselőit. A tanácsvezető Sándor Erika bírónő tájékoztatása szerint az ítélet indokolása legalább egy órát fog igénybe venni, így a fejleményekről csak később számoltunk be:

Frissítés - Demeter Márta fellebbez az ítélet ellen

Demeter Márta a tárgyalást követően az Alfahírrel közölte, teljesen megalapozatlannak tartják az ítéletet, ezért másodfokon folytatódik a per. Jellemző, hogy az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, ezek szerint 1,8 millió forint árazták be az Orbán Viktor családját érintő írásbeli kérdéseket - de legalább szerintük sem jár érte börtön. 

Hogy lett egy írásbeli kérdésből nemzetbiztonsági kockázat, majd egy sima pénzbüntetés? 

INNEN INDULTUNK KI

A Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalos vádismertetése szerint a vádlott országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának akkori alelnöke 2018. szeptember 19-én a kecskeméti repülőbázison – a honvédelmi miniszter előzetes tudomásával – repülési naplóadatokba tekintett be. A vádlott az országgyűlési képviselőként őt megillető, a Kormány tagjaihoz intézhető kérdés feltételének a jogával visszaélve, közérdekből nem nyilvános adatot a nagy nyilvánosság előtt azért tett valótlan tényállítással meghamisítva közzé, hogy ennek révén Orbán Viktor miniszterelnök, országgyűlési képviselő és a Magyar Honvédség negatív társadalmi megítélését érje el.

Az ügyészség a vádlottat hivatali visszaélés bűntettével vádolja

Szinte a teljes parlamenti ciklust végigkísérte Demeter Márta írásbeli kérdését követő fideszes hisztéria; az egész kormányoldali gépezetet beindította az a kérdés, miszerint Orbán Viktor lánya utazott-e egy honvédségi csapatszállítógéppel. 

Visszatekintve eléggé furcsán hangozhat, de az ominózus kérdéseit Demeter Márta még 2018. október 16-án tette fel az illetékes minisztériumnak, és ott tartunk, hogy 2022 márciusában még mindig csak az elsőfokú ítélet született meg a politikus ügyében (jellemző, hogy amíg korábban 3 éves börtönnel is fenyegették, és nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették, az ellene folytatott bírósági perben "csupán" hivatali visszaéléssel vádolják, és pénzbüntetésre ítélnék...). Ugyanakkor számos alkalommal kimondták bíróságok, a fideszes politikusok hazudtak Demeter Mártáról.

Legutóbb Kocsis Máté esetében állapította meg a bíróság, hogy nem mondott igazat az írásbeli kérdése után meghurcolt ellenzéki politikussal szemben. Az ítéletben többek között leírták, hogy

Demeter Márta minősített adatot nyilvánosságra nem hozott, vele szemben a minősített adatok védelméről szóló törvény megsértése miatt eljárás nem folyt, vele szemben minősített adattal visszaélés miatt vádemelés nem történt.

Bíróság: Kocsis Máté hazudott, Demeter Márta nem hozott nyilvánosságra titkos adatokat

Szinte a teljes parlamenti ciklust végigkísérte Demeter Márta írásbeli kérdését követő fideszes hisztéria; az egész kormányoldali gépezetet beindította az a kérdés, miszerint Orbán Viktor lánya utazott-e egy honvédségi csapatszállítógéppel. Visszatekintve eléggé furcsán hangozhat, de az ominózus kérdéseit Demeter Márta még 2018.

Korábban beszámoltunk róla, hogy egy másik hasonló perben a bíróság másodfokon is kimondta, hogy hazudtak a fideszesek, amikor államtitoksértéssel vádolták Demeter Mártát. A Fővárosi Törvényszék első fokon azt állapította meg júniusban, hogy Hollik István kormányszóvivő a 2019. február 12-én tartott sajtótájékoztatóján hazudott arról, hogy Demeter Márta minősített adatokat szivárogtatott volna ki annak érdekében, hogy pártpolitikai előnyhöz jusson. Ez a döntés vált októberben jogerőssé.

Emlékezetes, az LMP-s Demeter Márta egy iratbetekintés után két kérdéssel fordult írásban Pintér Sándor belügyérhez:

  1. Nem tartja-e aggályosnak, hogy a Magyar Honvédség Airbus repülőgépe kiképző repülés keretében szállíthatja a miniszterelnök lányát?
  2. Tudtak-e az illetékes szervek arról, hogy egy, a biztonsági szervek védelme alatt álló személlyel egy háztartásban élő családtagot a Magyar Honvédség gépén kiképző repülés közben utaztattak?

Orbán Viktor miniszterelnök családját érintő kérdésekből később aztán nemzetbiztonsági ügyet fabrikált a Fidesz.

Fideszes képviselők emiatt még 2018 októberében feljelentették, miközben azt követelték, hogy pártja hívja őt vissza a tisztségeiből, novemberben a lakájmédia már arról cikkezett, hogy az ügyészség is nyomoz ellene. Idén januárban Kövér László házelnök elintézte, hogy visszavonják a NATO parlamenti közgyűlési tagságát, és februárban már nemzetbiztonsági kockázattá is minősítették Demeter Mártát, így elmondhatta magáról azt a kétes dicsőséget, hogy 1990 óta ő az első olyan képviselő, akit kizártak egy parlamenti bizottságból. Demeter Mártát azóta 3 éves börtönnel is fenyegetik.

Beváltották a fenyegetést - a Fidesz Demeter Márta elhunyt édesanyját sem kíméli

Volt már aljas a Fidesz és különböző kapcsolt szervezeti egysége (például internetes felületei, vagy valamelyik általuk megszállt állami szervezet), de a mai nap tényleg sikerült átlépniük egy határt, amelyet jó érzésű ember meg sem közelítene.

A másik front sokkal személyesebb jellegű volt. A politikus elhunyt édesanyjának adataival élt vissza a kormánysajtó, és azt állították, hogy kiváltságos eljárást akart kijárni neki a politikus, miközben csak annyit szeretett volna elérni, hogy az végső stádiumban lévő édesanyjával tölthesse a kórházban az utolsó napokat.  Erre nem került sor, a képviselő kiszivárgott kérelmét a NAIH szerint a kórház parancsnoka kérte ki a kulcsra zárt kórlaptárból.