Gyöngyösi Márton: a Fidesz által feltüzelt szélsőségesek támadhattak magyar katonákra

Gyöngyösi Márton: a Fidesz által feltüzelt szélsőségesek támadhattak magyar katonákra

A Jobbik-Konzervatívok elnöke szerint Koszovóban Orbán szerb barátjának és szövetségesének hívei támadtak magyar katonákra. Ide vezetett az Orbán-kormány Druzsba-díjas külpolitikája.

A zavargásokba torkollott észak-koszovói önkormányzati választások során, szerb szélsőségesek a NATO békefenntartó kötelékében, a KFOR-ban szolgáló magyar katonákra támadtak. Tizenkilenc magyar katona megsérült. Ennek az esetnek a hátterét elemezte videójában a konzervatív, ellenzéki párt elnöke és EP-képviselője.

Az elmúlt pár évben Orbán és a Fidesz fokozatosan nemkívánatossá vált Európában, ami nem is csoda, hiszen folyamatosan sértegették a többi európai országot és a politikusaikat.

– világított rá Gyöngyösi Márton.

Eközben pedig egy új, keleti kapcsolatrendszert kezdtek kiépíteni olyan diktatórikus országokkal, ahonnan nem tettek fel kellemetlen kérdéseket a korrupcióval vagy a magyar emberek megcsorbított jogaival kapcsolatban – magyarázta a Jobbik-elnök.

Ezzel beindult az ördögi kör, hiszen a Fidesz által kedvelt országok nagy része igencsak hűvös viszonyt ápol Magyarország hagyományos szövetségeseivel.

Egy fenékkel nem lehet két lovat megülni!

Gyöngyösi Márton szerint úgy tűnik, hogy Orbán már választott: nekik az ázsiai és az orosz kapcsolatok kellenek az európaiak helyett.

https://www.facebook.com/AlfahirHirportal/posts/pfbid06TeqPjtRyycSSvu36cR1zq9MuKmLQ74LVmesgXFVyQHSEQzT56zUdrwGNphwueA7l

A jobbikos politikus hangsúlyozta: ne gondolja senki, hogy Moszkvából nem érkeznek elvárások a Fidesz felé! Érkeznek onnan is, csak éppen nem az, hogy vegye komolyan az emberek szabadságát, vagy ne lopja el a nekik járó pénzeket, esetleg tegyen a bérfelzárkóztatásért.

Moszkvából olyan utasításokat küldenek Orbánnak, hogy keltsen zavart Európában, vagy uszítsa egymásra a balkáni népeket. Orbán, és az orosz Druzsba-díjjal kitüntetett Szijjártó Péter külügyminiszter pedig örömmel tesz eleget az oroszok utasításainak.

– mutatott rá Gyöngyösi Márton, majd rávilágított az orbáni külpolitika szerb szálára:

Ezért járnak szinte egymást váltva Belgrádba, hogy annak az Aleksandar Vučić szerb elnöknek a barátságát keressék, aki korábban a szélsőségesen magyarellenes Milošević propagandaminisztereként harsogta, hogy a magyarokat ki kell űzni Szerbiából.

A hétvégén Szijjártó Péter ismét Belgrádban járt a szerb elnök kampányrendezvényén, ahol szerbül beszélt az összegyűlt szélsőségesek előtt "a két nép közötti örök barátságról".

Természetesen a szerb partizánok által a II. Világháború végén legyilkolt 40 ezer magyarról, vagy éppen a '90-es évek háborúi alatt elűzött magyarokról mélyen hallgatott.

– hívta fel a figyelmet az ellenzéki pártelnök.

Egy nappal később pedig Koszovóban bekövetkezett az elmúlt évtizedek legsúlyosabb magyar katonákat ért támadása. Vučić szerb elnök soviniszta támogatói, "köztük talán olyanok is, akik pár órával korábban még Szijjártót hallgatták" –tette hozzá Gyöngyösi, rárontottak a magyar békefenntartókra, tizenkilencet megsebesítve, hetet súlyosan.

A Jobbik-Konzervatívok elnöke egy fontos, sokak figyelmét eddig elkerülő dologra hívta fel a figyelmet:

"Miközben fegyverekkel és Molotov-koktélokkal támadták a magyar katonákat, Orbán Viktort éltették."

Azt is elmondta, hogy a Fidesz miért nem mer semmit sem mondani az esetről: az enyhén szólva sem támasztja alá azt a sok nemzeti lózungot, amit a kormány tagjai és médiája amúgy harsogni szokott. A máskor olyan hangos Szijártónak és a kormánynak semmilyen hozzáfűznivalója nincs a magyar katonákat ért súlyos támadáshoz. Szerinte azért nincs, mert nyakig ülnek a háborús uszító politikában, amit a jelenlegi szerb vezetés folytat.

Mindezt valószínűleg orosz kérésre. Moszkva pedig ismét sokkal többet ér az állítólag nemzeti Fidesznek, mint a magyar emberek biztonsága. Ez az igazság.

– zárta beszédét Gyöngyösi Márton a Jobbik-Konzervatívok elnöke.

(Címlapkép: Gyöngyösi Márton/facebook)