Jakab: „Soha nem kötök alkut a hatalommal, de mindig képes vagyok kompromisszumot kötni az országért”

Jakab: „Soha nem kötök alkut a hatalommal, de mindig képes vagyok kompromisszumot kötni az országért”

Egy az emberek közül, a pedig Jobbik egy emberközpontú párt, amely ideológia meg eszmetörténeti kérdések helyett az emberekre fókuszál. Ez a párt keresztényszociális önmeghatározásából levezethető – szögezte le Jakab Péter, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorának kedd esti adásában.

Az elhíresült parizeres fotója kapcsán azt mondta, ő csak azt mutatta meg, mit ebédelt. Azt hozzátette, ennek van olyan üzenete is, hogy

ha valaki frakcióvezető és pártelnök lesz, az nem kívánja meg, hogy elkezdjen urizálni.

Jakab közölte, ő nem a budai elitből érkezett a politikába, hanem a vidék valóságából, tehát – mint fogalmazott – ismeri azokat a problémákat, amik nyomasztják az embereket.

„Ezekről a problémákról pontosan úgy beszéltem eddig, és úgy fogok a jövőben is beszélni a parlamentben, ahogy azt az emberek is megteszik egymás között. Sokszor nyersen, sokszor karcosan, azt el kell ismerni, de mindig őszintén. Még akkor is, ha ezért milliós büntetés jár” – húzta alá a miniszterelnök-jelölt. Hozzátette, ez azt is jelenti, hogy

soha nem kötök alkut a hatalommal, de mindig képes vagyok kompromisszumot kötni az országért.

Úgy véli, ez, a közös nemzeti minimum megtalálásának lehetősége vezet el a kormányváltáshoz.

Vona Gábornak a Spirit FM-ben tett kritikájáról Jakab úgy vélekedett, azok

keserű ember keserű szavai.

Úgy vélte, a Jobbik korábbi elnökének 2018-ban megvolt a lehetősége, hogy kormányt váltson, ehhez

egy valami kellett volna, de az mindenképp: összefogás. Összefogás nem lett, lett helyette Fidesz-kétharmad.

Jakab más utat jár, ő abban hisz, hogy az összefogásban meg kell találni kompromisszumok árán a közös minimumokat, és erre lehet felépíteni egy sokkal jobb Magyarországot. Ezt az támasztja alá, hogy – mint mondta – háromezer új jelentkező várja felvételét a pártba.

A pártelnök a közvélemény-kutatási eredményeket úgy értékelte, hogy negyedmillió új szavazót tudtak megszólítani, a többi ellenzéki párt támogatottsága sem csökkent, tehát a támogatók a bizonytalanok táborából kerültek ki.

A bizonytalanok fogják eldönteni a kormányváltást!

– húzta alá Jakab.

A néppárttal történő kapcsolatfelvételről Jakab azt mondta, diplomáciai háttértárgyalások zajlanak, melyről csak akkor fognak beszámolni, ha lesz eredménye.

Ronald Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének a Fidesz-közeli Magyar Nemzetben megjelent publicisztikai kritikájára Jakab azt válaszolta, az ő vezetése alatt az első elnökségi ülésen kezdeményezték Kulcsár Gergely kizárását, ezzel nyilvánvalóvá tették, hogy

nem tűrik a szélsőséges megnyilvánulásokat.

Visszájára fordítva Jakab azt javasolta, címezzék az írást inkább Orbán Viktornak, aki megtűr olyan állami vezetőket, akik Európát gázkamrához hasonlítják, olyan fideszes médiagurukat, akik őt származására utalva „jákobozzák”, és akár Pócs Jánost, aki egy cigány embert kemencébe tett és megégetéssel fenyegetett.

A Fidesztől egy elhatárolódásra sem futotta

– emlékeztetett a Jobbik miniszterelnök-jelöltje.

Arra a kérdésre, hogy elindul-e egyéni jelöltként a választáson, Jakab azt felelte, nagyon szeretne, mert szívügye Miskolc, és 2018-ban is csak 127 szavazat választotta el a győzelemtől úgy, hogy nem volt ellenzéki összefogás.

A Magyar Orvosi Kamarának arra a felhívására, hogy a járványhelyzetből a politikai erők ne próbáljanak politikai tőkét kovácsolni, Jakab úgy válaszolt, ők összefognának a Fidesszel, de azok „a segítő jobbot folyamatosan elutasítják”. Emlékeztetett, az ellenzék rendkívüli parlamenti ülést hívott össze, hogy az égető kérdésekről szülessen döntés, de a Fidesz arra nem ment el. Ellenzéki pártként „javaslatokkal bombázzák a kormányt” – mondta –, és azt várják, hogy fogadjanak meg abból, valamint, hogy „lépjünk egyről a kettőre, mert minden elvesztegetett nap emberéletekbe kerül”.

A közös ellenzéki programról Jakab annyit árult el, hogy fegyelmezetlenség lenne, ha bármi konkrétummal előállna. Mint fogalmazott, májusra határozták meg maguknak azt az időpontot, amikor minimálprogrammal elő tudnak állni, és azt társadalmi vitára tudják bocsátani.

 

Mint az ismert, az összes közvélemény-kutatási adatsor arról tanúskodik, hogy az utóbbi időszakban a Jobbiknak sikerült leginkább megerősödnie, méghozzá olyan választókat is megszólítva, akiket az ellenzéki összefogás eddig nem tudott. Arról is készítettünk elemzést, hogy Jakab Péter milyen komoly előnyt kovácsolt azzal, hogy nemcsak Orbán-ellenesség, hanem világos üzenettel is szolgált a kormánykritikus tömegek felé. 

Természetesen nem lehet elmenni a parizer-gate mellett sem. A kormányzat reakciói, a prolizás, majd Jakab Péter családjának zaklatása - Orbánék számításával szemben - szintén ellentétes hatást váltott ki: Jakab Pétert sikerült beállítani a legfőbb kihívó szerepébe.